Iskolatörténet

Büszkék vagyunk arra, hogy Szolnok város egyik legöregebb iskolája a miénk. Idén, 2018-ban ünnepelte fennállásának 120. évfordulóját.

2013. szeptember 1-től intézményünk hivatalos neve: Szegő Gábor Általános Iskola. Ezt 2014. április 25-én nagysikerű névadó rendezvénnyel ünnepeltük meg. Szegő Gábor neve főleg a felsősök számára ismerős, akik rendszeresen vettek részt a róla elnevezett matematikaversenyeken, és öregbítették iskolánk hírnevét.

Szegő Gábor 1895. január 20-án született Kunhegyesen. Elemi iskolai tanulmányait Kunhegyesen végezte, majd Szolnokon a Magyar Királyi Állami Gimnáziumban (ma Verseghy Ferenc nevét viseli) érettségizett 1912-ben kitűnő eredménnyel. Ebben az évben beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakára és az Eötvös Kollégium lakója lett. 1918-ban doktorált a bécsi tudományegyetemen, s a háború után tanársegédként a budapesti Műegyetemre került. 1926-ban a königsbergi egyetem professzorává nevezték ki. Magyarországon komoly elismerésben részesült, 1924-ben megkapta a Kőnig Gyula-díjat, amit második alkalommal ítéltek oda.

1938-ban tanszéket kapott Stanfordban, tisztét 1953-ig töltötte be, s világszínvonalra emelte az egyetem matematikai tanszékét. Tagja volt az akadémiának és az MTA-nak. 1973-80 között idejének nagy részét Budapest és otthona, Palo Alto között töltötte. Szegő Gábor életében 130 tudományos dolgozatot és 7 könyvet publikált különböző nyelveken. 1985. augusztus 7-én 90 éves korában halt meg otthonában.

Az iskola történetének bemutatása nem lenne teljes, ha nem idéznénk fel azt a történelmi korszakot, amikor intézményünk alapjait lerakták, vagy nem ismerkednénk meg az egykori Szolnok sétaterével, melynek helyén felépült intézményünk. Az alábbiakban több, ismert és ismeretlen forrásból gyűjtött anyagot olvashat az érdeklődő.

Kis történelmi áttekintés - ismeretlen forrásból

A századfordulós Magyarország, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó korszakát, alkonyát jelenti. Az 1867. évi kiegyezés valóságos konszolidációt teremtett. Ez egybeesett és összefüggött a kapitalizmus közép-európai felívelő szakaszával, a 19. század második felének gazdasági fellendülésével. Az ország viszonylag rövid idő, három évtized alatt megjárta a kapitalizmus megalapozó szakaszát, amely megteremtette az ipari forradalom előfeltételeit. Minden azon alapult, hogy kedvező időpontban, sok szempontból kedvező körülmények között kapcsolódott bele az európai, illetve a monarchiabeli tőkés munkamegosztásba.

A súlyos elnyomatás ellenére kedvező mozzanat volt, hogy a tőkés rendszer gazdasági, társadalmi és jogi feltételei kelet-európai időmértékkel mérve kellő időben, a század derekán létrejöttek. E folyamatban fontos szerepet játszott 1848. A forradalom azáltal, hogy felszámolta a jobbágyrendszert, tág teret nyitott a tőkés vállalkozás és a tőkebehatolás számára. Az 1867. évi kiegyezés előmozdította a külkereskedelmet, biztosítékot nyújtott a külföldi tőkebefektetéseknek.

A politikai rendszerben fenntartotta az uralkodó osztályok és a dinasztia hatalmát a demokratikus népi és a nemzeti törekvésekkel szemben, ugyanakkor liberális elveket és intézményeket juttatott uralomra az abszolutizmus ellenében. A kiegyezés után a Monarchia mindkét felében kiépítették a parlamentáris állam törvényhozó és végrehajtó szerveit, polgári jogrendszert, pénzügyigazgatást, művelődési intézményeket vezettek be, törvényesen biztosították az alapvető polgári szabadságjogokat, beleértve a nemzetiségek elemi jogait is.

Az ország belügyi önállóságára a magyar pártok és kormányok különösen vigyáztak, de a hegemóniát a kiegyezés nem szentesítette. Nem vált minden elképzelés valóra, amit a fiatalabb reformgárda a függetlenség rovására tette engedményekkel elért alkotmányos konszolidációhoz fűzött. A dualista Monarchiában mindenki szabad volt, aki vagyona, pozíciója, összeköttetései révén élni tudott a szabadságjogokkal, és minden polgár egyenlő volt a törvény előtt, csak éppen nem volt mindenki polgár. A bajok forrása a választott képviseleti és önkormányzati szervek erőtlenségében, törvényalkotó és ellenőrző funkciójuk korlátozottságában, vagyis a végrehajtó hatalom minden szinten érvényesülő túlsúlyában mutatkozott meg.

Előnyös oldalai is voltak ennek a kornak, esetünkben az 1868-as népoktatási törvény bevezetése. Előzményei is voltak ennek, hiszen 1848-ban az első felelős magyar minisztérium vallás- és közoktatásügyi minisztere Eötvös József – aki jól látta, hogy a művelődés záloga az iskolázás állapotának javítása – már ekkor az országgyűlés elé terjesztette az elemi oktatásról szóló törvényjavaslatát. Az előterjesztés 19 paragrafusból állt, kimondta a tankötelezettséget, végrehajtását az állam kötelességévé tette. 

Az elemi oktatás célja: a gyermeket bevezetni a tudomány első elemeibe. Az iskolaállítás jogát az állam felügyeleti szerepének fenntartásával a községekre bízta. 

Kimondta a tanítás ingyenességét, a népiskolák terheit a közösség viseli. A tantárgyak közül hiányzik a hittan. Az oktatás nyelve a lakosok többsége szerint határoztatik meg. Ahol nem magyar a tannyelv, ott a magyart is tanítani kell.

A törvényjavaslat több napig tartó vitát váltott ki az országgyűlésben, a képviselőház elfogadta, felküldte jóváhagyásra a felsőháznak. Ez még az átalakítások és változtatások után sem fogadta szívesen a javaslatot, féltve az egyház monopóliumát, levette napirendjéről. Az indoklásban arra hivatkozott, hogy a haza veszedelmes állapotában kerülni kell a súrlódásokat. Végül is javasolta, hogy halasszák a kérdés tárgyalását az országgyűlés későbbi ülésszakára, hiszen egyébként sincs pénz a reform életbe léptetésére.

A művelődési demokráciának Eötvös és társai által elgondolt megvalósítása elé akadályokat emeltek a korabeli társadalmi, gazdasági és politikai viszonyok. Ennek következtében a dolgozó rétegek távolról sem részesültek az uralkodó osztályokkal azonos jogokban, illetve megvalósításuk lehetőségében. A képbe sötét árnyként vetődött a nemzetiségek helyzete. Az Ausztriához fűződő kedvező viszony ápolása mellett alig vettek tudomást a lakosság többségét kitevő nem magyar népek követeléseiről és ezek öntudatra ébredésével a magyarság számára is égetővé váló nemzeti-nemzetiségi problémákról.

A közoktatás terén a legjelentősebb előrelépés az 1868-ban elfogadott és törvényerőre emelt 38. törvény, az első hazai közoktatásügyi törvény.

A kiegyezés után hivatalba lépő kormány vallás és közoktatásügyi minisztere ismét Eötvös József lett, a törvényjavaslatot ő készítette elő.

A törvény legjelentősebb intézkedései az alábbiakban összegezhetők:

  • Kimondta a tankötelezettséget (1. §), a szülőkre – amennyiben nem engedik a gyermeküket iskolába – büntetést ró ki (4. §).
  • Iskolákat mindenki állíthat, különösen a községek, de a hitfelekezetek számára is engedélyezi (11. §).
  • Minden iskola felügyeleti és ellenőrzési joga az államot illeti (14. §).
  • A községi népiskolák terheit a község viseli – köteles fekvő birtokban vagy készpénzben iskolai alapot alkotni és azt évről évre lehetőleg szaporítani (38. §).
  • A tanulóknak tandíjat kell fizetniük. A szegénységüket kimutató gyermekek könyvet ingyen kapnak (31. §).
  • Tartalmaz szervezési intézkedéseket (47-54. §).
  • A tanítás anyanyelven folyik, ahol a tanítás nyelve nem magyar ott a magyart is tanítani kell.
  • A népoktatási tanintézeteket három csoportba sorolja: elemi- és felsőbb népiskolák, valamint polgári iskolák.
  • Mindennemű községi népoktatási intézet közvetlenül a község hatósága alatt áll. A község e hatóságát az általa választott iskolai szék által gyakorolja (116. §).

Az 1868-as népoktatási törvény hozza tehát létre a polgári iskolát, amelyet azok a társadalmi szükségletek hívnak életre, amelyek a polgári átalakulással jelentkeznek. A polgári nemzetté válás az iskolát sem hagyja érintetlenül. Az új művelődési szükségletek – ellentmondásosan ugyan – már a hasznosságot, a gyakorlati ismereteket, a szaktanítás fontosságát hangsúlyozzák, nagyobb figyelmet szentelnek a természettudományi ismereteknek, fellazítják az antik művelődési anyag, a latin nyelv egyeduralmát. A polgári törekvések a latin nyelv mellett az anyanyelvi oktatást szorgalmazzák. A művelődési célkitűzés a hasznosságra, a gyakorlatiasságra, az élettel való szorosabb kapcsolatra irányul.

A polgári iskolába a tanuló az elemi iskola 4. osztályának sikeres elvégzése után léphetett át. Eredetileg hatosztályos volt fiúk, négyosztályos a lányok számára.

Az oktatott anyag:

  • Hittan
  • Anyanyelv
  • Más hazai nyelv, német, más anyanyelvűeknek magyar
  • Mennyiségtan: számtan, mérten, könyvvitel
  • Történet: földrajz, történelem, statisztika
  • Természettudomány: természetrajz, vegytan, természettan, mezőgazdaságtan és ipartan
  • Jogtudomány
  • Művészeti tárgyak: rajz, szépírás, ének
  • Torna

A tantervből kitűnik, a tananyag középfokúságra és gyakorlatiasságra való törekvése. Az idők folyamán bebizonyosodott, hogy az 5-6. osztály nem életképes. Ennek fő oka a minősítő erejének bizonytalansága volt.

Az 1868-as népoktatási törvény még egy iskolatípust szentesített a felsőbb népiskolát. Ide az elemi népiskola 6. osztályának sikeres elvégzése után lehetett lépni. Szolnok városában is működtek ilyen iskolák.

Részletek Zádorné Zsoldos Mária: Iskolaügy Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyében (1876–1900) című művéből

Az 1867. évi kiegyezést követő tőkés gazdasági és társadalmi fejlődés egyik nagy akadálya a korabeli magyar társadalom iskolázottsági, műveltségi szintjének állapota volt. A kiegyezéskor az ország férfi lakosságának 41 %-a, a nőknek csak 25 %-a tudott írni, olvasni.

A termelés és polgárosodás megkívánta az iskolaügy alapvető rendezését és az oktatás fejlesztését. Az iskolaügy fejlesztését, tartalmát, főbb irányait, tennivalóit két alapvető törvény szabályozta: az alapfokú oktatásra vonatkozó 1868. évi XXXVIII. népiskolai törvénycikk, ill. a velük kapcsolatos tennivalókat meghatározó 1883. évi XXX. törvénycikk.

A népiskolai törvény pl. állami felügyelet alá helyezte a népiskolákat, létrehozta a tanfelügyelői szervezetet, elrendelte az állami tanítóképzők felállítását, a tanítói állást képesítéshez kötötte, előírta a kötelező tantárgyakat, kimondta, hogy minden növendék anyanyelvén részesüljön oktatásban, előírta a 6-12 éves, az ismétlő iskolákban 15 éves korig való tankötelezettséget, az igazolatlan hiányzások büntetését, a szorgalmi időszak időtartamát. Meghatározta továbbá az iskolatípusokat (elemi és felsőbb népiskolák, polgári iskolák, tanítóképezdék) és létrehozta az iskolaszéket.

Az iskolaügy helyzete a 19. század végén

1876-ban három közigazgatási egységből alakult meg Jász-Nagykun-Szolnok vármegye. Területe 867 741 kat. hold, népessége 258 935 fő volt. 50 városból és községből, valamint 41 pusztából állt. Az új vármegyében az oktatási helyzet az országosnál látszólag kedvezőbb volt, hiszen az 1876–1877-es tanévben 143 felekezeti, 17 községi, 5 gimnázium (Jászberény, Mezőtúr, Karcag, Kisújszállás, Szolnok), 2 ipariskola (Szolnok, Mezőtúr) és több nőnevelde (Jászberény, Mezőtúr, Szolnok) működött.

Ez idő tájt a megyében 249 tanító oktatott. A tankötelesek száma 41 200 volt, de csak 64,3 %-uk, 26 532 tanuló járt iskolába. A kedvezőnek látszó képet azonban rontotta, hogy sok településen – különösen a pusztákon – egyáltalán nem volt iskola, ill. a meglévő oktatási intézmények is szűkösek voltak, nagyrészük az egészségügyi előírásoknak sem felelt meg.

Az iskolahálózat fejlődése

A népiskolai törvényben előírtaktól, a meglévő szükségletektől, a kor követelményeitől a vármegye iskolahálózata elmaradt a megyealakulás idején, annak ellenére, hogy az országos átlagnál jobb feltételekkel indult. Fejlesztésük a megyei vezetők és testületek, a községi elöljáróságok első számú feladatai közé tartozott. Új iskolaépületekre, taneszközök beszerzésére, tanítói álláshelyekre, bérekre, tanítói lakásokra lett szükség. Mindezt a különböző szinten tevékenykedő hatóságok – pénzhiány miatt – nem tudták volna megoldani. A későbbi, figyelemre méltó előrelépést magánszemélyek, az egyházak, pénzintézetek és a lakosok adományai, a települések elöljáróságai, valamint a kezdetben igen szerény állami támogatás – mely az 1890-es években megnövekedett – tette lehetővé.

Az iskolák, tantermek, tanulók számának jelentős emelkedése, az új tantárgyak és oktatási formák bevezetése megkívánta a tanítók számának növelését. Ezt úgy valósították meg, hogy javították a tanítók képzettségi színvonalát és korösszetételét is, mivel leginkább az előírt képesítéssel rendelkező, fiatal tanítókat alkalmazták.

Az 1876 / 1877. tanévben a tanítók száma 249 volt. Az 1899 / 1900. tanévre számuk majdnem a duplájára (466-ra) emelkedett. Közülük csak néhány volt képesítés nélküli. A tanítók közül 22-en rendelkeztek gazdasági oktatásra alkalmas képesítéssel is, de ez nem volt elég, ezért a tanítókat szaktanfolyamokkal segítették. A jászberényi gazdasági oktatásra alkalmas szaktanfolyam mellett nyáron „kézügyesítő” tanfolyamot rendeztek, ahol 20 tanító számára vessző- és gyékénymunkák, 20 tanító számára, pedig szalma- és forgácsmunkák elsajátítására nyílt lehetőség. Lelkésztanítók egy római katolikus iskolában és öt református iskolában voltak. Fizetésük 1876 / 1877. tanévben 419 Ft volt, mely a századfordulóig 512 forintra emelkedett.

A tanítókat a pénzbeli juttatás mellett illetményföld, lakás és a hozzá tartozó kert illette meg. A nagybirtokosok által épített iskolákba került tanítók javadalmazását is ők biztosították. A jól dolgozó tanítókat jutalomban is részesítették. Ha nehéz anyagi helyzetbe kerültek, akkor támogatták őket. Az idős tanítóknak nyugdíjat, esetenként segélyt adtak. Az özvegyeik, árváik segélyben részesültek.

A vármegyében az alábbi tanító egyesületek működtek: Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tanító Testület, Heves-Nagykunsági ev. ref. Egyházmegyei Tanító Egylet, és a Jászsági és tiszántúli esperes kerületek római katolikus tanító egyesülete. A katolikus tanítók közül néhány az egri és váci egyházmegye tanító egyletéhez tartozott. Az egyletekben módszertani értekezéseket és gyakorlati oktatásokat tartottak.

A népiskolai törvény által elrendelt tantárgyak közül 214 iskolában tanítottak teljes óraszámban hit és erkölcstant, írást, olvasást, fejszámítást, jegyszámítást, egészségtant, magyar nyelvtant. Beszéd- és értelemgyakorlatot 123 népiskolában, hazai földrajz és történelem tantárgyat 123, általános földrajzot, történelmet, természettant 56 népiskolában, természetrajzot 67, polgári jogok és kötelességek tantárgyat 96, éneket 171, rajzot 48, testgyakorlatot 76, női kézimunkát 15, női háziipari ismereteket 2 népiskolában oktattak.

A népiskolai törvény 6-12, ill. 15 éves korig írta elő a tankötelezettséget. A tankötelezettek száma évről évre emelkedett. 1876-ban számuk 41 200 volt, 1900-ra 61 612 főre növekedett. Az 1876 / 1877. és az 1899 / 1900. tanév között a tankötelesek 64,3%-a, 26 532 gyermek járt iskolába. A századfordulón már a tankötelesek 75,18%-a, 43 322 tanuló látogatta az oktatási intézményeket.

A népiskolai törvény nemcsak lehetővé tette, hanem elő is írta az igazolatlan hiányzás pénzbeli büntetését. Ugyanakkor a korabeli helyzetet figyelembe véve a törvény 53. §-a a 10 évnél idősebb gyermekek számára megengedte, hogy a földműveléssel foglalkozó községekben a legnagyobb munkaidőben csak vasárnapi iskolába járjanak. Ezzel az igazolatlan hiányzások számát, a szülők büntetését csökkenteni tudták. Az óramulasztásból befolyt büntetéspénz valamennyi tanévben meglehetősen magas összeget jelentett. A befolyt összeg egy részéből az iskolák felszereléseket vásároltak, más részét a szegény gyermekek számára beszerzendő tankönyvre és egyéb iskolaszerekre fordították. A szegény tanulók közül a leginkább nélkülözők csak ilyen támogatások és más adományok révén járhattak iskolába. A legszorgalmasabbakat alapítványi pénzekből jutalmazták, segélyezték is.

1889-ben Szolnokon a szegény tanulókat segélyező „rongyos egylet” karácsonyra hitfelekezeti különbség nélkül 110 szorgalmas tanulót ajándékozott meg új ruhával és lábbelivel. 18 településen különböző adományozók (takarékpénztárak, egyházak, magánszemélyek, papok, gazdagabb polgárok) jelentős összegeket adtak, ki-ki anyagi lehetősége szerint a szegény tanulók támogatására. Különböző mértékben, de valamennyi tanévben így volt jelentős mértékben elősegítve társadalmi úton is az iskolalátogatás.

A vármegye nevelés- és iskolaügyében említésre méltó jelentőségű volt még az ismétlőoktatás, hiszen a tanköteles gyermekek nagy része már 12 éves korában kimaradt a rendszeres tanulásból. Az ismétlőoktatás biztosította, hogy a diákok ne felejtsék el a tanultakat, sőt gyarapítsák tudásukat.

A Szolnoki Polgári Leányiskola a századfordulón – levéltári és könyvtári forrásokból

A szolnoki állami polgári leányiskola az 1880-ban alakult 2 osztályos községi felső népiskolából fejlődött ki. Előbb minden állami támogatás nélkül tartotta fenn magát. Elemi iskolánál magasabb fokú iskola leányok részére nem is volt. Így érthető, hogy benépesült, folytonosan erősödött. 1898 szeptemberében a felső népiskola mellett megnyílt a községi polgári leányiskola I. osztálya is, de már előzőleg folyamodott a város az államhoz, hogy vegye át az iskolát és fejlessze négyosztályú polgári leányiskolává, mely a kor igényének jobban megfelel. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1902-ben az iskolát állami kezelésbe vette, mely akkorra már négyosztályúvá fejlődött.

1913-ban dr. Horthy Szabolcs főispán kieszközölte a szükséges állami támogatást az iskolaépület emeléséhez és bebútorozásához. 1914 tavaszán az iskola elfoglalta impozáns szép kétemeletes új épületét. Igazgatója Ellmann Elvira, nagy szeretettel és különös gonddal vezette az intézetet nyugdíjazásáig. Sok gyermek és szülő áldja az emlékét.

A szolnoki polgári leányiskola iratai megtalálhatók a Szolnok Megyei Levéltárban, többek között a tantestületi jegyzőkönyvek 1899-tól 1928-ig. Az 1899-es esztendő az első, amelyben a fenti dokumentum szerint már polgári első osztály működött.

Kik jártak ebbe az iskolába? Egy későbbi adat áll rendelkezésünkre, az 1907 / 1908-as tanévből, vizsgálva a tanulók származás szerinti megoszlását, a legtöbben munkásszülő, magánzó, tanító gyermekei. A többiek egy-egy gyermek iparos, pincér, segédellenőr, vasúti hivatalnok, kórházi orvos, fogházfelügyelő, törvényszéki írnok, MÁV irodatiszt leánya.

A nevelőtestület havonta ülést tartott, amelyekről jegyzőkönyvet készíttek. Ennek az esztendőnek a jegyzőkönyvét átolvasva érdekes tapasztalatokra lehet szert tenni. Gondos a formájuk. Két részre osztották a lapot, baloldalon a tárgy, jobb oldalra a határozatok kerültek.

Ellmann Elvira valóban gondos igazgató lehetett, hiszen már az áprilisi ülésen tárgyalták a következő tanévben felállítandó II. osztály szervezési kérdéseit. A szűkös anyagi helyzetre való tekintettel szorgalmazták, hogy az állam vegye át a polgári leányiskolát.

Általában minden, az iskolát, az iskola mindennapi életét érintő kérdés előkerült, ami a demokratikus vezetést mutatja. Itt vitatták meg az iskola fegyelmi rendtartásáról szerkesztett szabályzatot. Ez igen fontos és sokat vitatott kérdés lehetett, mert többször is előkerült. Először az igazgató előterjesztését hallgatták és vitatták meg. Két tanítónő a megszólatás ellen fellebbezett a vallás- és közoktatási miniszternél, ezét nem tudták kinyomtatni. Valószínűleg megoldódhatott a probléma, mert pár hónap elteltével az igazgató jelentette, hogy az említett megszólítás kihagyható, a fegyelmi rendtartás kinyomatható. Minden ülésen, szóba került a tanulók tanulmányi és fegyelmi helyzete, a formális rend. A hozott határozatokból kitűnik, hogy ezt részletesen megbeszélték, mert konkrét döntések születtek. „A tanulók csendben ülve fogadják az órára menő tanárt, még az óra végén el nem távozik, addig maradjanak csendben”. Itt határoztak a vizsgák idejéről és rendjéről, az osztályfőnöki beosztásról, az órarendről. Időben már október 31-én eldöntötték, hogy a gyenge előmenetelt felmutató tanulókat megintik.

Valószínűleg ekkor problémát jelenthetett a pedagógushiány, mert több jegyzőkönyvben is előfordult, hogy néhány tantárgy oktatójának hiánya. Főként a testnevelésre igaz ez, de a rajz és kézimunka oktatásáról is gondoskodni kellett.

Ezeken, a gyűléseken tettek javaslatot arra is, hogy az iskolaszékben ki képviselje a nevelőtestületet. Erre lehetőséget ad az 1868-as népoktatási törvény.

Nagyon fontos feladat vár az iskolaszéki képviselőre, hiszen a hatósági feladatokat ez a testület látta el. Olvasható a jegyzőkönyvekben, hogy az iskolaszéknek kellett intézkedni az óraadó tanerők kijelöléséről, a természettan oktatásához szükséges vegyszereknek megvásárlásáról. A nevelőtestület érdeklődő volt és a saját továbbképzéséről is gondoskodott, hiszen kérte az iskolaszéket a pedagógusi folyóiratok megrendelésére. A nevelők oktatással kapcsolatos mindenféle gondját is itt orvosolták, még az olyanokat is, hogy kevés a hely az oktatásra. A pótszékek beviteléről is a testületnek kellett gondoskodnia. Különös gonddal készültek az iskolai ünnepélyekre. Ilyen tartottak június 8-án. A tantestületi gyűlés hazafias szellemű műsort állított össze.

A Himnuszt és a Szózatot a növendékek kara elénekelte, a költemények előadásánál ügyeltek arra, hogy a kétféle iskolatípus növendékei egyaránt szerepeljenek. Egyik költeményt a felsőbb népiskola adja elő. Erzsébet napján is ünnepélyt tartottak, amelynek menetét szintén a nevelőtestület határozta meg. Pontjai hasonlók.

Iskolai értesítőt is szerkesztettek, a végső forma kialakításával az igazgatót bízták meg. Tartalma követi a szokásos értesítők tartalmát, hazafias beszéd, az iskolaév hű története, a tanulók, és tanárok névsora, az elvégzett tananyag, statisztikai kimutatások. Az iskola fenntartására fordított költségek forrásait is felsorolták. Ez következik abból, hogy ebben a tanévben még minden állami támogatás nélkül tartotta fenn magát az iskola, így a mecénásokat nagy becsben tartották. Az értesítők kiadása rendszeres volt, ezeknek néhány példánya megtalálható a Szolnoki Verseghy Könyvtárban, valamint a Damjanich Múzeumban.

Összességében tekintve a jegyzőkönyveket, összehasonlítva a mai nevelési értekezletekkel, nevelői értekezletekkel, vezetői tanácsülésekkel, a témák nem sokat változtak. Az iskolának már 90 évvel ezelőtt is hasonló problémái voltak.

Igen fontosnak tartották a tartalmi munkát, ez minden gyűlésen előfordult. Oktatási módszereket kerestek, tankönyveket próbáltak, vizsgálták az eredményességet, a tanulók fegyelmi helyzetét, tantárgyfelosztást, órarendet készítettek. Vizsgákat szerveztek, sőt javítóvizsgákat is.

Akkor is szűkös volt az iskola, kevés volt a pad, vegytani eszközöket kellett beszerezni. Segélykönyvek után kellett menni. Akkor is voltak ünnepélyek, amelyet a tanári karnak kellett megszervezni.

Két iskolatípus élt egymás mellett, a sorvadó felsőbb népiskola és a felvirágzó polgári iskola. Ez a konkrét iskola a társadalmi képet is mutatja, hiszen a felsőbb népiskolák száma jelentéktelen marad, majd később az első világháború után teljesen elhal. A feltételek nem voltak adottak, nem épült ki a hatosztályos elemi iskola, megfelelő tanerők nem voltak. A legtöbb népiskola egytanítós, osztályban vegyes iskola maradt.

A neveléstörténeti szakirodalomban sok bizonytalanság tapasztalható a polgári iskolákkal kapcsolatban. Az elemi népiskola és a középiskola között állt. A tovább tanulni szándékozóknak gimnáziumban kellett tanulniuk, az egyszerű szegény nép gyermekének pedig nem lehetett tanulni, dolgozniuk kellett. A feltörekvő polgárság, kistisztviselők igényeit viszont kielégítette, hiszen alsó fokú kistisztviselői állások betöltésére jogosított. A hivatalra való felkészülésnek kiválóan megfelelt.

A polgári iskola nem vált a középiskolák pótlékává, a közoktatási rendszerbe a középfokú szakképzés előkészítésével illeszkedik. A polgári iskolát végzettek közül a legtöbben kereskedelmi iskolában, tanítóképzőben, ipariskolában, szakiskolában tanultak tovább.

A szolnoki polgári leányiskola, a maga korában példásan betöltötte hivatását, hiszen nagyon gondos pedagógiai munkáról tanúskodnak a jegyzőkönyvek. Alaposan megtervezték a tanulókat érintő hatásokat, a nevelők feladatát. A tartalmi és formai követelményeknek egyaránt igyekeztek eleget tenni. Vitéz Szolnoki Scheftsik György dr. szavaival: „Ez az iskola is minden reménységet valóra váltott.”

Kósa Károly: A szolnoki promenád című írása

Szolnok városmagja a Zagyva és a Tisza találkozásánál volt. Csak fokozatosan terjeszkedett nyugat felé. Az 1739. március 12-i tűzvész az egész várost elhamvasztotta, sőt a viharos szél által repített zsarátnok még a Tisza-hidat s a folyón lévő tutajok egy részét is felgyújtotta. Csak a ferences templom és rendház maradt meg, mert még nagyobb szabad terület választotta el őket a várostól.

Akkor már temettek a templom tornya melletti kicsiny területre. A város azonban terjeszkedett, a temető is megtelt, s lezárták, 1760-ban nyitottak újat a mai Gábor Áron tér helyén. Néhány évtized eltelte után, mikor már nem gondozták a régi sírokat, ligetté varázsolták az egykori temetőt. A régi okmányokban „séta-tér” néven szerepel, de a város népe „promenád”-nak nevezte. A Vasárnapi Újság egy 1857. évi cikke szerint ez „oly kicsiny, hogy alig több egy lugasnál”.

A kert utcai sarkában volt egy kerek kápolnácska. Ebben állt az „Ecce Homo” szobor. 1855-ben a megyefőnök felszólította a gvárdiánt, a rendház főnökét, hogy távolítsa el a kertből a szobrot, mert ott megbecstelenítésnek van kitéve. A váci püspök engedélyezte a szobor kitelepítését, s a város költségén helyezték új helyére. Most is ott áll egy újabb védőépítménnyel, de most „Szomorú Jézus” a közkeletű neve.

A kápolnácskából pavilon lett, melybe egy cukrász költözött. Szükség is volt itt a cukrászra, mert — a Tiszavidéki Újság szerint — Bonyhádi Imre, „a megyefőnök néha apró mécsesekkel kivilágíttatta a kertet, szólt a zene és a közönség be volt rendelve a kötelező sétára”. Említésre érdemes, hogy Bonyhádi Perczel Mór honvéd tábornok fivére volt, miatta cserélte fel családi nevét birtokuk nevével. A Bach-korszak kiszolgálójaként népszerűtlenné tette magát a városban. Az idézett cikk írója ezért említi ilyen elítélően a „császári és királyi megyefőnök” hasznos cselekedetét is.

Később a köznyelven „Májszter János”-nak ismert keresztfaragó költözött be a pavilonba, aki árgus szemekkel figyelte a kert bokrait és fáit. Ebben az időben volt talán legszebb és leggondozottabb a liget. Az ő halálával haldoklott a kert is 1899-ig, amikor „Erzsébet-kert”-té alakították a boldog emlékű királyné emlékére. Eötvös K. Lajos, a szomszédos polgári leányiskola igazgatójának megkeresésére a környékbeli birtokosok virág- és fű-magvakat, díszfákat és cserjéket, futórózsákat küldtek a kert feldíszítésére. Szolnok város pedig, mint iskolafenntartó, meghordatta a szükséges földmennyiséget és fizette a dologi kiadásokat. A szép fiatal csemeték azonban gondozás híján elszáradtak. Azután a feliratos táblát ellopta valaki tűzrevalónak, s a kerítés léceit is elhordták egyenként az újvárosra menő, vagy onnan befelé jövő suhancok.

A századéves kertet 1913-ban kiirtották. (Egy későbbi újságcikkben elpanaszolták: a nagyapák porladó csontjait az utca sarába szórták.) A helyén építették fel a Polgári Leányiskola új, Rerrich Béla által tervezett kétemeletes, szecessziós stílusú épületét. A két vállalkozó, Ehrlich és Dömény által kivitelezett, szép iskolába mégsem költözhettek be a tanulók, mert a Vörös Kereszt Egyesület alakított ki benne katonai kórházat. A román ostrom idején feldúlt, majd rendbehozott épületben október 4-én kezdődhetett a tanítás. 1943. február 1-én ismét hadikórház céljára vették igénybe, s csak a háború után kapták vissza a tanulók.

A szép épület ma is ott áll, s a középkorúak Koltói úti, a fiatalabbak pedig Belvárosi Általános Iskola néven ismerik. Arra pedig, hogy ott egykor temető, vagy sétatér volt, ma már csak elsárgult papírok, s a bennük búvárkodók emlékeztetnek.


A Koltói Anna Általános Iskola története – internetes forrásból (digievkonyv.hu nyomán)

Iskolánk létrejöttének alapja a kétosztályú felső népiskola volt. Ebből fejlődött ki az a községi polgári leányiskola, melynek I. osztálya tíz évvel később, 1898. szeptember 8-án nyílt meg, a megyében az első ilyen jellegű intézményként, Eötvös K. Lajos királyi tanfelügyelő kezdeményezésére.

Az 1899 / 1900. tanévben a polgári iskola I. II. és a felső népiskola II. osztálya működött, az első osztály 40 tanulóval indult. A tanítás a régi kaszinóépület tánctermében kezdődött meg. A következő tanévben a felső népiskola teljesen megszűnt, és megnyílt a polgári iskola III. osztálya is. Gyakorlatilag tehát már az 1902 / 1903. tanévben, mint teljes négyosztályú községi polgári leányiskola készítette fel az életre a község fiatal leányait. Állami jellegűvé is ugyanebben a tanévben vált, miután a város további anyagi segítséget biztosított számára. A tanulólétszám emelkedésével a következő években az osztályok párhuzamosítása vált szükségessé, továbbá napirendre került az új iskolaépület szükséges volta.

 

Iskolánk szecessziós stílusú épülete 1913-ban készült el Rerrich Béla tervei alapján. Az iskola új épülete – amelyben napjainkban is folyik az oktatás – 1914-ben készült el, de az I. világháború kitörése miatt – mivel a háború miatt a földszint és az első emelet helyiségeit a Vöröskereszt kórháza foglalta el – csak 1919. április 8-án adhatta át a városi hatóság eredeti rendeltetésének.

A 20-as és 30-as években 10-11 intézményünk tanulócsoporttal működött. Ezekben, az években az iskola tanárainak száma 20 körül mozgott. A tanulók létszáma 400-500 között volt, kivéve a 30-as években, amikor nem érte el a 400-at, tehát figyelembe véve a tanulócsoportok számát, rendkívül nagy létszámú osztályokat tanítottak a nevelők.

Az iskolában a tanítás 1943. febr. 3-ig folytatódott. Az iskolaépületet újfent a Vöröskereszt Hadikórház foglalta el, a növendékek ekkor az állami Bánffy Katalin leánygimnáziumban tanultak.

Az 1949 / 1950–es tanévben a polgári leányiskola 8 osztályának, 12 tanulócsoportjában 436 tanuló tanult, majd a koedukált oktatás bevezetésével már fiúk is járhattak ide. Ezidőtájt vette fel iskolánk Koltói Anna nevét. 1964-65-ben volt a legmagasabb a tanulói létszám, 899 fő.

Az 1968-69-es esztendőben, miután a tanulócsoportok száma csökkent, természettudományos előadót alakítottunk ki az egyik tanteremből, amely a legmodernebb eszközökkel lett felszerelve, így maximálisan biztosítja a korszerű tanítást, csaknem teljesen társadalmi munkában készült el.

A tanulócsoportok számának további értékelésével lehetőség nyílt egy újabb tanterem „forgalomból kivonásra”, és egy biológiai földrajz-vetítőterem létesült.

Az 1946-47 esztendőben 22 nevelő tanított. A tanulólétszám emelkedésével párhuzamosan a nevelői létszám is természetszerűen emelkedett. 1960-61 tanévben már 36 volt a nevelők száma, a szakos ellátottság pedig közel 100%-os.

Az úttörőcsapat 1947-ben alakult „5694 Zrínyi Ilona úttörőcsapat” néven. Az első évek sok nehézséggel teltek el, társadalmi munkaakciók, hulladékgyűjtések. Az ebből, származó jövedelemből rendezte csapatunk első táborát 1949-ben Nagyszénáson, majd 1950-ben Berekfürdőn. Az 1952-53-as évben fellendült a szakköri munka. Kémiai, fizikai és irodalmi- művészeti szakkör működött. 1956-ban újjáalakult a 136. sz. Zrínyi Ilona Úttörőcsapat. A sportmozgalom is kiszélesedett, tornászcsapat alakult. A kulturális tevékenység színesebbé vált, énekkari, zenekari, szavaló és táncversenyeken mérték össze tudásukat, felkészültségüket úttörőink.

A városban elsőnek indult meg a napközis csoportok szervezése iskolánkban az 1957 / 1958-as tanév tavaszán, majd az igények növekedése és a lehetőségek – új épület építése – kialakítása folytán évről-évre növekedett a napközis tanulók száma.

 


A rendszerváltás után

A rendszerváltás után kapta iskolánk a Belvárosi Általános Iskola nevet.

Intézményünk hírnevét az alapfokú képzésben nyújtott megbízható, színvonalas pedagógiai munka alapozta meg. Célunk a modern kor elvárásainak megfelelő nyelvi, kommunikációs, matematikai készségekkel rendelkező tanulók kibocsátása, akik a mindennapi életvitel során használható ismeretekkel rendelkeznek. Mindezek érdekében stratégiai célunk a minőség biztosítása, amely olyan szolgáltatást nyújt, amivel partnerei maximálisan elégedettek.

Ennek megfelelően mai arculatunk 4 fő oktatási területre épül. Emelt szintű képzés folyik a matematika, idegen nyelv, testnevelés és számítástechnika területén, melyekben diákjaink nívócsoportos bontásban tanulhatnak. A mindennapos testnevelés fokozatos bevezetése mellett továbbra is célunk az élsport utánpótlásának nevelése, illetve az 1.-2. évfolyamon az úszásoktatás lehetőségének biztosítása a Tiszaligeti Strandfürdő szakoktatóival történő együttműködésünk keretében. 2003 szeptemberétől alapfokú művészeti oktatás is folyik intézményünkben.

Tanórán kívüli tevékenységünk sora évről évre bővül, újabb lehetőségeket kínál az igények kielégítésére. Intézményünkben zajlanak az Ádám Jenő Művészeti Iskola és Alapfokú Zeneiskola kihelyezett foglalkozásai, társastánc-oktatás a Silver Tánciskola oktatóival. Szintén elérhetőek intézményünkben az Oxford Magánnyelviskola angol nyelvi órái, továbbá kézműves foglalkozásokat és judo-edzéseket is szervezünk.

2013. szeptember 1-től intézményünk hivatalos neve Szegő Gábor Általános Iskola.

 

Az iskolaépület felújítása

Iskolánk épületét 2017 februárja és 2018 augusztusa között a TOP 6.5.1-15 kódú, “A szolnoki Szegő Gábor Általános Iskola energetikai korszerűsítése” című pályázat keretein belül elnyert összegből, továbbá a Szolnoki Tankerületi Központ és Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata anyagi hozzájárulásával felújították.

A projekt magába foglalta az energetikai hálózat korszerűsítését, saját kazán és napelemek beépítését, a nyílászárók cseréjét, az intézmény akadálymentesítését, a vizesblokkok felújítását, a folyosók padlóburkolatának cseréjét, a tantermek új falburkolatát, lift beépítését – mindezt a műemléki jelleg megőrzése mellett.