Dobd a kosárba!Pályázatok

“Dobd a kosárba!” – 2. jamboree

EZ VOLT A MÁSODIK…

Mármint a „Dobd a kosárba” utánpótlás program, JNKSZ Megyei csoportjának 2018-19. évi jamboreejainak sorában. Próbáltam valami jeles eseményhez kötni a mai rendezvényt, de azon kívül, hogy e napon mondott le hivataláról XVI. Benedek pápa, nem találtam semmi jelentőset, de így legalább semmi nem homályosítja el a rendezvényünk fényét.

Szóval szép nap volt ez a mai, egyrészt, mert február 28. a tél utolsó napja, 20 fok körüli hőmérséklettel és szép napsütéssel, másrészt a szolnoki Kőrösi Csoma Általános Iskola tornatermében közel 150 gyerek gyülekezett, hogy összemérje tudását az ellenfelekkel.
Már javában melegítettek a Szegő, a Fiumei, a Tószeg és a Kőrösi iskola csapatai, amikor kis késéssel megjöttek a jászberényiek és nem sokkal ezután már fel is sorakoztak a játékosok a megnyitóra.

Rövid köszöntő után meg is kezdődhetett a „kicsik” sorversenye, ahol ismét láthattuk az egy év kihagyás után újra csatasorba álló Szegő Gábor Iskola diákjait, akik Ratkai Kitti személyében új edzővel vágtak neki a küzdelmeknek és folytatni szerették volna azt a hagyományt, mely szerint a Szegősök mindig jól szerepeltek ezeken a megméretéseken. Utólagos köszönet ezért a korábbi edzőnek, Milusné Anita tanárnőnek!

Már az első két labdavezetéses feladatnál látható volt, hogy a Kőrösi és a Szegő külön „párbajt” fog vívni ezen a délutánon. Mindkét versenyt a hazaiak nyerték, másodikak lettek a Szegősök, de szorosan ott volt a nyomukban a jászberényi csapat is.

A passzolós versenyben azonban már a Szegő bizonyult a legjobbnak és váratlanul a tószegiek lettek a másodikok, míg a Kőrösi csak harmadik helyre futott be. A Fiúmei ezen a délutánon eléggé megilletődötten szerepelt és ez csak a negyedik helyhez volt elég, a Jászberénynek – „hála” egy elgurult labdáért – meg kellett elégednie az ötödik hellyel.

Ezután következett a végső sorrendet eldöntő büntető dobó párbaj, amit teljesen megérdemelten, 8 értékesített dobással a Fiúmei nyert meg holtversenyben a Szegővel. A tószegiek és a Jászberény 7-7 büntetőt dobott be, míg a Kőrösinek csak 6 dobása sikerült.

Így kialakult a végső sorrend, amely szerint a jamboreet 17 szerzett ponttal az „újonc” Szegő Gábor Általános Iskola csapata nyerte, másodikok lettek a hazaiak 14 ponttal, harmadik helyezést ért el a Tószeg, negyedik a Fiumei és az elrontott passzolós verseny miatt a Jászberény csúszott az ötödik helyre.

A „kicsik” eredményhirdetését követően elkezdődött a „nagyok” bemelegítése, majd rövidesen a játékvezetők feldobták a labdát az első meccsen, melyet a Szegő és a Tószeg csapatai játszották.

Ratkai Kitti tanítványai villámrajtot vettek és László Viktor, valamint Szalai Ádám vezérletével már az első negyedben 14:0 arányban vezettek. A tószegiek csak a harmadik negyedben tudtak valamit kozmetikázni az eredményen, a vége 23:4 lett.

A következő mérkőzésen ismét nagyarányú győzelmet láthatott a közönség, melyen a Jászberény 34:4 arányban diadalmaskodott a Fiúmei felett.

Ezt követte a két vesztes összecsapása, ahol inkább a küzdelem dominált, mert mindkét csapat dobásai kimaradtak, így alakult ki a 8:4-es eredmény a Tószeg javára. A Fiúmei ezzel győzelem nélkül zárta a délutánt és a Palánta bajnokságban, a Rákóczifalva csapatával játszik a 9-10 helyért.

Az is eldőlt, hogy a Tószeg a Kisújszállással küzdhet a 7-8 helyért.

A negyedik mérkőzésen kapcsolódott a küzdelmekbe a kiemelt Kőrösi csapata és rögtön elég nehéz összecsapás ígérkezett a számukra, hiszen Baráth Géza tanítványai 34 ponttal tették le a névjegyüket az első meccsen. Az első negyed után mindenki azt gondolta, hogy a Jászberény most is hengerel, hiszen 10:0 volt az eredmény nekik, azonban a Szegős lányok fergeteges második negyedet produkáltak. Szerencsés Szandra vezérletével megfordították az eredményt, mert 16 pontot dobtak és egyet sem kaptak. Ez a lendület azután már kitartott a végéig és 35:16 arányban megérdemelten nyertek a hazaiak.

Az ötödik mérkőzés azt volt hívatott eldönteni, hogy egyrészt melyik csapat nyeri a mai jamboreet, másrészt ki fog játszani a Palánta bajnokság 1-2 helyéért, ill. szerez esélyt az országos döntőbe jutásért.

Az első negyedet a Kőrösis fiúk nyerték 6:2 arányban, a másodikat szintén a hazai lányok 4:1-re, így már 10:3-ra vezettek a félidőben. Ekkor jöttek a Szegő fiai és Szerencsés Szandrát szinte teljesen kivették a játék szervezéséből valamint a kosárszerzésből. Ebben a periódusban 2:12 volt a kosárarány, amivel már 3 ponttal a vendégek jártak előrébb.

A negyedik negyedben azonban Grósz István fiai kivédekezték a Szegős lányok támadásait, ugyanakkor dobtak 6 pontot, ezzel kialakították a 18:15-ös végeredményt.

A Jász-Nagykun Szolnok megyei döntőbe tehát erről az ágról a Kőrösi Cs. iskola csapata került és várja a karcagi Győrffy-Refi mérkőzés győztesét. Ennek a meccsnek a vesztese játszik a 3-4 helyért a Szegő G. csapatával, míg az 5-6 helyért a Jászberény küzdhet meg a Karcag Kiskulcsos diákjaival.

Az eredményhirdetésnél megköszöntem a csapatok részvételét, a játékosoknak a sportszerű küzdelmet. 

Az elért eredménytől függetlenül, minden játékosnak és edzőnek járt a megérdemelt csoki!
Találkozunk a helyosztókon!

Szolnok, 2019.02.28.
Mészáros László